Összejöttem a fittness edzőmmel

Hiába óvott az egész Vittula és a szellemi holdudvarom az efféle kalandok káros következményeitől, úgy, mint imidzs-erózió és karakter-devalváció, mégis megszólalt bennem a társadalmi korlátokat elsöprő drámaiság, dúltak a hormonok, szóval nem tudtam ellenállni az izomribancnak. A dologhoz az is hozzá tartozik, hogy a Jüttével, a melankolikus, Toten Hosen rajongó bölcsészlánnyal nemrég szakítottam, és ez a lelkileg rendkívül megrázó esemény lelkileg rendkívül megrázott, „darabokra törte a szívem”, nem mellesleg nehezen tudtam feldolgozni érzékiség hiányát sem, szóval úgy hiányzott a dugás, mint egy falat kenyér. Ám a problémák végső forrását nem csupán ebben a felfokozottan erotikus kiéhezettségben jelölném meg, hanem abban a tényben, hogy a Póczik a Vittulában egy vita hevében legizdázott. Ekkor jöttem rá, hogy egy „magamfajta öntörvényűen intellektuális pasinak” nemcsak imidzsét, a testét is építeni kell.

Jól érezni magam a bőrömben

Minden lehetőséget és azok lehetséges következményeit mérlegelve választottam ki a Baross utcai „MothaFocka” Test és Izom Centert, amely a testtömeg-növelés és színezés egész tárházával csábítja a nagyérdeműt, úgy, mint energia- és fitnessaerobic, kardiógépek, konditerem, szauna, szolárium, spinning... Miután megállapodtam a recepcióssal a részletekről (nyári kedvezmény, 20 alkalmas bérlet) és a fizetés módjáról (készpénz), kinyílt az ajtó, és megláttam Icát.

Képes leszek-e ellenállni a kísértésnek?

Nem mondom, hogy áramütés, és azt se, hogy az első látásra, mert Ica már bőven negyvenes éveit taposta, az élet, valamint három házasság arcára mély barázdákat vésett, ám ezeket a barázdákat kellő botoxmennyiséggel kente el, akár a friss vajat a foszlós kalácsra. Ezzel szemben teste, mint egy felrobbant, majd barnára sült csészealj, acélhuzalként dagadó erek és izmok kusza szövevénye. De mégis, az egész lényében tombolt valami elsöprően érzéki agresszivitás. Szexi volt, mint egy Hauptscharführer Hitler születésnapján. Te vagy az, könyvtáros?  Nevetett rám reszelős hangon. Harminc kilóval kezdtünk. Ötször tizenötös szériával. Fekve. Miközben nyomtam, Ica fölém hajolt, parancsszavakat üvöltve gyúrta-nyomkodta-tapogatta a mellkasomat és a karomat, miközben bolgár súlyemelőnőket megszégyenítő combjával a fülemet birizgálta. Estére a korsót se tudtam felemelni a Vittulában.  Szívószállal ittam a Borsodit.

Futó kalandnak indult...

A második alkalommal a futópadon folytattuk. Gyerünk könyvtáros! – Üvöltötte Ica és lapátnyi tenyerével belebokszolt a combomba Majd feljebb. De az már markolás volt. És ha hozzáveszem, hogy mindez már záróra után történt, érthetővé válik, hogy a következő fél órában Ica nagyon konkrétan az  enyém lett. Vagy én az övé. Tudtam, hogy tiltott gyümölcsbe harapok, a közvélemény el fogja ítélni tettemet, de az ösztön nagyobb úr volt, mint a nyilvánosságtól való félelem. És ha akartam, se tudtam volna ellenállni az édes kísértésnek a karomat kínzó permanens izomgörcs miatt. Ica úgy rántott magába, mint egy veszett betonkeverő, és kirázta belőlem férfiasságom utolsó szikráit is. Most értettem meg, hogy a szerelem nemcsak gyengédségből áll. Úgy üvöltöttem a gyönyörtől, hogy az egészen a Vittuláig elhangzott…

folytatás következik...