„ Oly távol messze van hazám, bárcsak még egyszer láthatnám. „

Na ki is nótázza a szongot? Szo, nem akad agyamba ez a név. Csodálatos melodi a honvágyról, hogy bárcsak látnám. Hát most látom! Shit! Majdnem hányom le magamat tőle. Ez a város minden kosz meg pukkant. Tiszta mint 56-ban. Bummm-bumm! Bezzeg Ámerika! Ott minden ház friss, azért mert nem több, mint ötven év, és jól megápolt!

Nahát nézd meg ezt is, csupa rom! Hát ebben emberek laknak? Hát milyen igénytelen emberek?! Mi hogy Aquincum? Hogy utoljára rómaiak laktak benne? Nahát az olaszokról is megvan a véleményem, hangos, koszos népség, közel ahol lakok az ötvenötödik utcában van littleitali, hát azok ott kornyikálnak egész nap és kenyik a kecsapot a tésztára.

És egy ébként is, ha római, attól lehetne még ápolt, ledózer az egész, aztán lefedni szép mediterrán műmárvány, mint van Ben Hur, Ámerikában ez nagy divat, tudod, én is építőipar, volt nekem egy cégem, csináltunk olyan, hogy mondják, szo, hirtelen akartam, szóval csinálunk luxus satut, szállítottuk Hawaira, Arizónába, Los Angeles-be, szo, ott mindenki szereti luxus satu, mert van igényesség. Nem az, hogy leköpsz a flaszterre, aztán kutyashit! 

Mert itt van benne a baj, hogy igénytelen, hogy mennyi Bartók hazája, aztán mégsem igény, mert van tehetség, de fájnansöl az semmi, nincs hozzá semmi érzék se, nem úgy mint Ámerika, ott ha egy karcolóból leejtesz tíz centet, az ezer dollár lesz, mire földre ér, érted! Mert a századikon beforgatják,  nyolcvanötödiken kiforgatják, hatvanötödiken beteszik, a negyvenediken kiveszik, aztán meg leér földre, az már a tiszta profitabiliti, érted? 

A hozzáállás! Ámerikában van hozzá, itt meg csak mellé, ha egy átalán van állás, mert gazdasági helyzet tiszta pusztulat. Senki nem dolgozik. Mert büdös neki. Most nézd meg ezeket az embereket, hogy jönnek szemben, micsoda göncök, hiányzik foguk, szőrös hónaaljuk, bűzlög szájuk, tiszta Jerry Spinger, egyszerűen nincs ápolat, és ha nincs ápolat, akkor nincs önösérzet! Ámerikában reggel eresztik fel a zászlót, hogy lássa a szánsájn, ennyi bennük az önösérzet! Nahát a magyarok? Hajtják le fejüket, úgy járnak az utcán. Bezzeg Ámerikába meg még a négerek is felemelt fejjel. Pedig csak négerek. Nincs meg az önösérzet, mert a komunisztban széthordták, meg vitték ki az oroszok az országból, rakták bele az egészet a vagonba.

Na most én elmondjam neked őszintét? Hát az van, hogy mi már ottan szégyelljük magunkat, hogy magyarok! Mert mit lát Ámerika tévében? Maximum pusztulat, minimum ápolat. Azt se tudják, hol. Régen azért nem így. Mondtad, hogy magyar, erre azonnal mondják, gyere bráder, csináljunk együtt luxus satu, szuper fektetés Arizona, fasza profit, osztozunk negyven hatvan százalék, jár mindenki fasza, ez volt, ha magyar vagy, momentán meg csak néznek rád, mint homleszre.

Itten meg az van, hogy én jövök, hozom be pénzt ország javára, beülök Nájtbár, Ámerikában még a seggemet is egyből, itt meg mondom, hogy a szokásost. Az meg csak néz rám nagy borjúszegekkel, hogy honnan tudja ő, mi nekem a szokásos?! Hát mondom kislányka, te még sperma se, mikor én itten ötvenhatban kikértem a szokásost, és már öntötték bele a vörös spitzert a pohárba a holdfényes májusokon, pedig akkor még kommunizmus, nem ám hogy liberti!

Az a baj, hogy itt sosincs szmájli csak depresszió, meg hajtott fej.  Ámerikában kérdezik hávárjú, itt meg egyből, hogy ájájájjj! Hogy egy magyar utoljára megy be a forgóajtón, érted? Hogy Ámerikában mondják, pohár félig tele, itt meg hogy üres, mert minden lefolyik a torkon! Sok alkoholista, mert bele a bánatba! Mert ez van benne az emberekbe, hogy mindjárt a negatívot látják meg elsőként! Bezzeg Ámerikában! Mi mindig csak szánsájn-szmájli!